2017. augusztus 17., csütörtök

Moments - IV. évad 50. rész



Másnap reggel korán keltem mert nem nagyon tudtam aludni az előző napi történtek miatt. Csak félig voltam ébren így nem kicsit ijedtem meg, mikor észrevettem, hogy van valaki a szobában. Olyan lendülettel fordultam meg az ágyon, hogy leestem róla egy szép mozdulattal. Nagy nehezen kikászálódtam a takaró alól amikor nevetés ütötte meg a fülem. Megálltam a mozdulatban és takaróval a fejemen, kócosan felnéztem. Előttem Harry guggolt és megpróbált kiszabadítani a takaróm fogságából. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom vagy valóság. Harry még mindig mosolyogva lehámozta rólam a takarót és felhúzott az ágyra.
  • Te, hogy kerülsz ide? -pislogtam rá meglepetten
  • Én is örülök, hogy látlak -dőlt neki az ágy támlájának
  • Tudod, hogy én is csak nem értem, hogy kerültél ide -simítottam le a hajam
  • Az van, hogy Zayn megtudta a dolgot. Sajnos a Twitter egy olyan hely, ahol minden információ megtalálható és a rajongók nagyon élelmesek az információ szerzésben -magyarázta
  • A fene erre nem gondoltunk -húztam el a szám
  • Nem bizony, így ahogy Zayn megtudta és kiszedte Patrick-ból, hogy mi a helyzet indultunk is este ide. Próbáltalak hívni, de te vélhetően épp megcsaltál engem az ággyal. -nézett vágyakozóan az ágyamra
  • Pasik sose tudtok titkot tartani -dőltem hátra az ágyon
  • Patrick elmondta, mert már nem volt értelme titkolni. Ne haragudj rá emiatt -piszkálta a takarót
  • Nem haragszom, Lauren-nek vélhetően jót fog tenni Zayn jelenléte -csuktam be a szemem
A következő pillanatban hatalmas sikítást hallottunk a szomszédos szobából.
  • Vic észrevette vélhetően Louist -nevetett Harry
  • Valószínűleg. Tényleg Liam hazament Danielle-hez? -néztem rá
  • Igen, mi idejöttünk de ő hazament -mondta és feltűnt a sunyi mosolya
  • Minek örülsz? -könyököltem fel
  • Neked -mondta és ellökte magát az ágy támlájától a következő pillanatban pedig már rajtam volt
  • Na Harry -nevettem ugyanis ahogy a nyakamhoz bújt a haja csiklandozta az arcomat
  • Hiányoztál -motyogta az én gyomromban pedig életre keltek a pillangók
  • Te is nekem -mondtam és átöleltem a kezem pedig automatikusan túrt göndör hajába
  • És ez is hiányzott -sóhajtott fel
Azt hiszem rég lángolt közöttünk a szerelem ennyire, mint az utóbbi hetekben. Nekünk határozottan jót tett, hogy kicsit magunkban lehettünk, mert egyrészt így fel tudtuk dolgozni a történeteket, másrészt ráébredtünk ismét, hogy mennyire szeretjük a másikat. Ennek nyomán szinte állandóan írogattunk egymásnak vagy telefonon lógtunk órákig. Ahogy Paul mondta olyanok voltunk, mint a friss szerelmesek.
Harry már épp elhelyezkedett rajtam, mikor nem meglepő módon kivágódott az ajtó és Louis rongyolt be a szobába.
  • Sziasztok fiatalok! Ugye nem zavartam meg semmit? -vigyorgott és ledobta magát az ágyra
  • Szia Louis, mond Vic nem vár? -kérdezte Harry
  • Épp zuhanyozik. Gondoltam addig boldogítalak titeket -nézett ránk
  • Ahelyett, hogy a barátnőd boldogítanád a zuhany alatt -csúszott ki a számon
Erre a mondatomra két nagyon meglepődött arcot kaptam válaszul, ugyanis nem voltak hozzá szokva a fiúk ahhoz, hogy tőlem ilyet halljanak.
  • Ejnye elrontott téged a fürtös -ült fel Louis
  • De azért tetszik a gondolat -néztem fel rá
  • Honnan veszed? -kérdezte Louis bár ez inkább költői kérdésnek volt vehető
  • Onnan, hogy felültél és az arcodra van írva -mondta Harry
  • Hát végül is ha számon kér, majd rád fogom, hogy tőled van az ötlet -kacsintott és kiviharzott a szobából
  • Vic ki fog nyírni -dörzsöltem meg a szemem
  • Dehogy, szerintem örülni fog neki -puszilta meg a nyakam
  • Nagyon remélem -karoltam át a nyakát
  • Gyere nézzük meg Zaynt és Laurent mielőtt én is boldogítani kezdelek téged -húzott fel Harry
  • Nem bánnám, de menjünk -fogtam össze a hajam a csuklómon lévő hajgumival
A folyosón összeakadtunk Caroline és Niall párossal, mint kiderült ők is Laurenhez indultak. Alig léptünk be az ajtón, rögtön Zayn rosszalló tekintetével találtam szemben magam. Megelőzve a vitát előre tisztáztam a dolgot.
  • Mielőtt nekem esnél, hogy miért nem akartam, hogy megtudd tisztázzuk. Pont azért nem tartottam jó ötletnek, mert ismerve titeket iderohantok, lemondjátok a turnét meg a fellépéseket, aminek nyomán a mendzseretek az eddiginél is jobban megutál minket. Amire meg senkinek semmi szüksége nincs. Épp elég, hogy engem utál a pasi nem kell, hogy a többiekre is berágjon. Tessék, most már kiabálhatsz -álltam a tekintetét
  • Miért van az, hogy nem tudok rád még csak neheztelni sem? -ölelt meg belőlem meg egy megkönnyebbült sóhaj tört fel
  • Mert cuki vagyok? -próbálkoztam
  • Mert bolond vagy és mert igazad van. -adott egy puszit a fejemre
  • Igyekszem -engedtem el és guggoltam le Lauren mellé
  • Volt itt az orvos, azt mondta, hogy szerinte ez influenza -mondta Paul
  • Komolyan? -kérdeztük szinte egyszerre Zayn-el
  • Igen. Megnyugodhattok nem malária -mosolygott ránk
  • Hála Istennek -ültem le az ágy mellett lévő fotelbe
  • Meddig kell itt maradnia? -kérdezte Zayn
  • Amíg lemegy a magas láza. Az orvos szerint jobb lenne addig nem utaznia -nézett fel a jegyzeteiből Paul
  • Rendben, ez jogos -tette a kezét Harry Zayn vállára
  • Persze, nem akarom bármivel is rosszabbítani az állapotát -bólintott Zayn
  • Menjetek le reggelizni, a többiek már lent vannak. Lauren már evett egy kis levest, most úgyis aludni fog -terelt minket kifele
  • De én…-kezdte Zayn de Paul leintette
  • Gyere, senkinek se segítesz, ha legyengülsz -tolta kifele Harry
Azzal mindannyian lementünk reggelizni ahol elég csöndes volt a hangulat. Mindannyian aggódtunk Lauren állapota miatt, de azért nyugodtabbak voltunk valamivel, hogy csak influenza. De mindannyian vágytunk már haza és az otthoni környezetre.
A nap további részében felváltva voltunk bent Lauren-nél aki napközben egyre többet volt ébren és láthatóan jót tett neki Zayn közelsége. Mosolyogva néztem őket egy darabig majd elnézést kérve kimentem a szobából a folyosóra. Nekidőltem a falnak és nagyot sóhajtottam. Nem épp erre fizettünk be, mikor elvállaltuk, hogy eljövünk ide. Annak örültünk, hogy tudtunk sokaknak segíteni és ezt a jövőben is folytatni fogjuk, de ez a kis kaland kimaradhatott volna. Viszont annyi jót hozott, hogy itt vannak a fiúk. Már nagyon hiányzott Harry és bár hangosan be nem vallanám örültem, hogy a közelemben van.
  • Min gondolkodsz szépségem? -ölelt át hátulról Harry
  • Ezen az egész utazáson és rajtad -fordultam meg a karjaiban
  • Rajtam? Hm ez érdekes hangzik -mosolyodott el
  • Érdekes valóban -értettem egyet
  • És szabad tudni min gondolkodtál velem kapcsolatban? -kérdezte a falnak döntve
  • Csak azon, hogy mennyire örülök annak, hogy itt vagy -néztem fel a szemébe
  • Ennek én is örülök. Nagyon hiányoztál már és csak szenvedtem nélküled -döntötte a homlokát az enyémnek
  • Dettó -mosolyodtam el
  • Annyira szeretlek -fogta két keze közé az arcomat
  • Én is szeretlek Harry -adtam egy apró puha puszit az ajkaira
  • Hm ez még mindig nagyon kevés nekem -hunyta le a szemeit
  • Telhetetlen -nevettem el magam
  • Veled kapcsolatban mindig az vagyok -ölelt szorosan magához és arcát a nyakamhoz dugta
  • Milyen régen is voltunk már így magunk -sóhajtott
  • Igen olyan mintha ezer éve lett volna, hogy Simon házában a hintaszéken ültünk -mosolyodtam el az emlék nyomán
  • Ne is mond azt hittem, hogy sose leszel az enyém -húzódott el
  • Hát elcsavartad a fejem teljesen -túrtam bele bongyor hajába
  • Mindent bevetettem a cél érdekében -döntötte oldalra a fejét
  • Örülök, hogy mindent bevetettél. Máskülönben soha nem ismertem volna meg ezt a csodálatos szerelmet veled -bújtam közelebb
  • De annyi rossz élményt okoztam neked -komorodott el
  • Nem számítanak, csak a szerelmünk. Hiszen annyi mindenen keresztül mentünk és most itt vagyunk. -mondtam
  • Ez igaz de talán… -kezdte de én közbevágtam
  • Harry Styles...soha nem bántam meg, hogy beléd szerettem. Életem legjobb döntése volt, hogy felvettem a nyakláncot, valamint hogy hagytam Niall odalökjön hozzád. Szeretlek és ezen semmilyen rossz emlék nem tud változtatni. Párszor már elmondtam, bármi is történjen a szívem neked adtam, nálad van és ott is marad -néztem a szemébe
Harry szó nélkül felemelt és hevesen megcsókolt. Ezer éve nem égetett így a csókja és nem volt ennyire szenvedélyes. De talán ezer éve nem volt már időnk így egymásra a gondok között. Hátrálni kezdtünk a szobánk felé, pontosabban Harry tuszkolt finoman az ajtó felé én meg hagytam magam. Belépve a szobába belökte lábbal az ajtót és az ágyhoz vezetett. Lefeküdt engem pedig a mellkasára vont, közben pedig olyan szorosan ölelt magához, mintha eltűnhetnék bármelyik percben.
  • Harry? -emeltem fel a fejem
Harry nem válaszolt csak felemelte a kezem és egy puszit adott a gyűrűmre amit sose vettem le. Mindig reméltem, hogy egyszer tényleg eljutunk oda, hogy összeházasodunk. De az utóbbi időkben féltem, hogy tényleg csak egy gyermeteg álmodozás marad, hogy egyszer oltárhoz vezet. De most talán…
  • Szeretném ha összeházasodnánk jövőre -mondta alig hallhatóan
  • Tessék? -ültem fel
  • Szeretnélek feleségül venni – ült feljebb –, persze ha még hozzám jössz.
  • Ha hozzád megyek...mi a? Harry hogyne akarnék hozzád menni! -ocsúdtam fel döbbenetemből
  • Tényleg? -csillogott fel a tekintete
  • Persze! Ez a gyűrű tartotta bennem a lelket mindig, hogy egyszer valóra válik az, hogy a végén te meg én boldogan… tudod -jöttem zavarba
  • Tudom -húzott az ölébe széles mosoly kíséretében – Én is ezt szeretném mindennél jobban. Már megtapasztaltam milyen nélküled élni és nem akarom még egyszer. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled, hogy ne melletted keljek fel reggelente, hogy ne sétáljunk nagyokat Holmes Chapelben vagy a Temze partján. Össze akarok veled költözni, együtt élni az életünket, veszekedni, kibékülni, családot alapítani és ami a legfontosabb boldoggá akarlak tenni -nézett le rám
  • Harry már azzal boldoggá teszel engem, hogy szeretsz -simogattam meg az arcát
  • De én mindenemet neked akarom adni. A szívem már a tiéd az első pillanattól kezdve ahogy megláttalak. Mindig úgy csináltam a dolgokat, hogy a közeledben legyek. Ha létezik szerelem első látásra akkor velem akkor ott az történt. Soha nem fogom tudni eléggé meghálálni Niall-nek, hogy akkor odalökdösött hozzám. De egy életre lekötelezett -túrt a hajamba
  • Mindketten örökre hálásak leszünk a kis szöszkének -nevettem
Harry közelebb húzott magához az ölében én pedig szembe fordultam vele így a lábaim a dereka köré fontam. Nem szólt semmit csak nagyot sóhajtott és a nyakam kezdte el csókolgatni. Hiányzott. Az érintése, a csókja, a közelsége, az érintése a testemen. Mindene hiányzott. Megmarkoltam a pulcsiját és keresztül húztam a fején. Göndör fürtjei amelyek kezdtek már elég hosszúak lenni kuszán keretezték tökéletes arcát. Kisöpörtem pár tincset az arcából ő pedig csillogó smaragdzöld szemekkel nézett rám. Lehunytam a szemem és belélegeztem az illatát mintha örökre el akarnám magamban tárolni mindent ami hozzá tartozik.
  • Csak hogy tudd: ha egyszer túl leszünk az esküvőn nagyon hosszú nászútra megyünk kettesben -mondta
  • Mennyire hosszúra? -kérdeztem
  • Annyira, hogy minden perverz elképzelésem megvalósíthassam veled -húzódott pimasz mosolyra a szája széle
  • Harry! -löktem meg a vállát
  • Most miért? Szeretném nagyon hosszan és sokáig szeretni a leendő Mrs. Styles-t -kacsintott rám
  • Ó egek mire vállalkozom majd én -emeltem a plafonra a tekintetem
  • Egy örök életre szóló szerelemre -csókolt meg

2017. május 10., szerda

Moments - IV. évad 49. rész



Ghána részben beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Teljesen elvonta a figyelmemet a hétköznapi gondjaimról, és ahogy elnéztem a többiek is hasonlóan voltak. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, ahol bár nincs gazdagság, de mosoly és szeretet annál több. Pedig rengeteg okuk lehetne a szomorkodásra vagy a sírásra. A gyerekek olyan körülmények között élnek és dolgoznak a tanulmányaik végzése helyett, hogy néha nagyon nehezen tartottam vissza a könnyeimet. Ami nagyon nehéz volt az állandó stáb és kamerák jelenlétében. Sok helyre ellátogattunk, iskolákba, kórházakba és nagyon sok emberrel találkoztunk. Szívszorító történeteket hallottunk és a nap végére annyi érzés kavargott bennünk, hogy nagyon nehezen tudtunk elaludni. Pedig fáradtság terén állva el tudtunk volna aludni. Az emberek nagyon kedvesek voltak, és mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenhova elmenjünk az esetleges veszélyektől függetlenül. Mert sok helyen aggodalmaskodtak, hogy elkaphatunk betegséget vagy esetleg a maláriát, ami az egyik legfőbb gondot okozza a helyieknek. Vakcina sajnos nincs elegendő a pénz hiányában és emiatt rengeteg főleg kisgyerek szenved. Elképzelni nem tudtam eddig, hogy mi az az igazi szenvedés, pedig megéltem pár dolgot.

A szervezet, ami ez az egészet szervezte kijelölte nekünk, hogy mennyi adományt javasolnak, de képtelenek voltunk megállni, hogy ne adjunk annyit amennyit csak lehetséges. A szívünk szakadt meg és bármennyire is kerültük a dolgot, a kamerák végül mindenkit elkaptak. Patrick mindenhova velünk tartott és ezért nagyon hálás voltam neki. Bár ő megtehette volna, hogy nem adományoz mégis segített ugyanúgy.

A két hét első hete eltelt és vasárnapra az volt a program, hogy egy közeli kórházba ellátogatunk utána pedig egy kis pihenő volt előírva. A kórházba belépve mindenhol beteg emberek, kisgyerekek voltak, akik nagy része szintén maláriában szenvedett.

-          Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire nem segítenek az itt élő embereken, pedig az ellenszer nem egy olyan nagy összegű dolog, amit néhány tehetősebb ország ne tudna finanszírozni -mondta Caroline a folyosón sétálva

-          Sajnos nem foglalkoznak ilyesmivel -ráztam meg a fejem

-          Bezzeg, ha máshol lenne ilyen -állt meg az egyik kórterem ajtajában

-          Biztosra veszem, hogy ott nem halna bele senki ebbe -dőltem neki az ajtófélfának

-          Gyere menjünk be -mondta és beléptünk a helységbe

Alig tettünk pár lépést, mikor egy fiatalabb ápoló lány lépett elénk és vitt körbe minket. A páratartalom végett olyan meleg volt bent, hogy folyamatosan dőlt rólunk a víz, Caroline pedig elég nehezen viselte. Szerencsére nagyon kedves volt és felajánlott neki egy pohár hideg vizet, amit készségesen el is fogadott. Amíg megitta leültünk kint a teraszon a jó levegőn, azonban alig ültünk le csörgött a telefonom. Meglepetésemre Patrick hívott, akivel aznap külön váltunk.

-          Szia -vettem fel

-          Szia Betti! Vissza tudnátok jönni a hotelbe? -kérdezte

-          Mi történt? -kérdeztem értetlenül

-          Lauren. Úgy tűnik megbetegedett -mondta tömören

-          Mi? De mégis mi baja? -álltam fel

-          Az orvos nem tud pontosat mondani egyelőre. De belázasodott és nem érzi jól magát -magyarázta

-          Rendben azonnal jövünk -nyomtam ki a telefont

Caroline értetlenül nézett rám és letette a poharát.

-          Mi történt Lauren-el? -kérdezte

-          Megbetegedett, de az orvos se tudja még, hogy pontosan mi a baja -magyaráztam miközben a kórház kijárata felé mentünk sietve

Paul sietősre vette a tempót így fél órán belül már a hotelnél voltunk ismét. A recepción már megszokták, hogy izzadtan, koszosan és slamposan vágunk át az előtéren, így csak szokásosan a kezünkbe nyomták a kártyákat.

Lauren szobájába ott találtunk mindenkit és ez még inkább nyugtalanított.

-          Hol van Lauren? -kérdeztem rögtön

-          Neked is szia és nyugodj meg jó kezekben van. Az orvos még vizsgálja -nyugtatott Patrick

-          De mégis, hogy lehet, hogy az orvos nem tudja mi a baja? -kérdezte Caroline

-          Úgy, hogy vagy megfázás vagy malária. Mindkettőnek kezdetben azonosak a tünetei. -magyarázta Patrick

-          Malária? -döbbentünk le mindketten

-          Igen. Bár nem hiszem, hogy az mivel mielőtt ideutaztunk mindannyian megkaptuk az oltóanyagot -rázta a fejét Vic

-          Akkor semmiképp se lehet az -erősködtem

-          Az orvos szerint lehetséges, ha az illető akkor kapta az oltóanyagot amikor a szervezete le volt gyengülve -nézett rám Patrick – De felesleges előre rémképeket látni. Hamarosan kiderül, hogy mi van ugyanis a malária lappangási ideje 10 nap. Ha az is van napokon belül kiderül

-          Fel kéne hívni Zaynt, hogy mi van Lauren-el -javasolta Caroline

-          Nem. -ráztam meg a fejem

-          Mi? -nézett rám mindenki

-          Nem tartom jó ötletnek -álltam fel

-          De mégis miért? Tudnia kéne, hogy mi van a barátnőjével -nézett rám rosszallóan Paul

-          Ha mindenáron azt akarjátok, hogy otthagyja a turnét és ide rohanjon akkor mondjátok el neki -tártam szét a karom – De én úgy gondolom addig felesleges ráhozni a frászt a fiúkra amíg nem tudunk biztosat

-          Van benne valami -értett egyet Patrick

-          Akkor mi legyen? Semmit nem mondunk egyik fiúnak se? -nézett rám Vic

-          Ne. Ismered milyenek, frászt kapnak és azon fognak aggódni, hogy nekünk se legyen semmi bajunk -néztem Lauren szobája felé

-          Rendben akkor legyen így -bólintott Paul de láttam rajta, hogy nem ért egyet

-          Most, hogy ezt megbeszéltük javasolnám, hogy amíg az orvos bent van ti fürödjetek le -mutatott ránk Patrick

-          Büdösek vagyunk? -nézett rá Caroline

-          Kicsit -vágott bűnbánó arcot

-          Szerencséd, hogy nem tudunk rád haragudni -böktem oldalba és elmentünk rendbe szedni magunkat

Miután végeztünk a folyosón találkoztunk ismét össze és szótlanul mentünk tovább Lauren szobája felé. Épp beléptem volna az ajtón, amikor csörgött a telefonom. Harry

-          Menj csak be, mindjárt jövök -mondtam Caroline-nak

-          Rendben -mondta és magamra maradtam az ajtó előtt

Nagy levegőt vettem és felvettem a telefont

-          Szia Harry -szóltam bele

-          Szia szépségem -mély dörmögő hangja hallatán kellemes érzés fogott el

-          Mizujs bongyorka? -kérdeztem

-          Épp a hotel szobámban fekszem az ágyon és azon gondolkodtam mennyire hiányzol -hallottam a hangján, hogy kicsit szomorkás

-          Te is nagyon hiányzol nekem -ültem le a fal tövébe

-          Sose gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fogom viselni, hogy ekkora távolság van közöttünk -sóhajtott a vonal másik felén

-          Már csak egy hét -mondtam és reméltem, hogy valóban egy hét múlva hazautazhatunk

-          Soknak tűnik, de valahogy kibírom, ha utána velem tartasz a turné további részében -nevette el a végét

-          Harry, tudod, hogy szívesen megtenném, de nekünk is vannak kötelezettségeink. Viszont azt meg tudom ígérni, hogy amíg nem lesznek fellépéseink veled leszek -javasoltam

-          Minden megoldásban benne vagyok -mondta és hallottam, hogy elfojt egy ásítást

-          Remélem alszol rendesen -piszkáltam a nadrágomon lévő szakadást

-          Tudod jól, hogy csak melletted alszom jól -dörmögte

-          Harry! Pihenned kell, így se sok időd van rá -szidtam le

-          Igazad van, csak néha annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni -magyarázta

-          Próbálj meg, vagy ha gondolod felhívhatsz és éneklek egy altató dalt -nevettem

-          Szabadon foglak -mondta és sejtettem, hogy meg is teszi

A következő pillanatban kinyílt az ajtó és Vic jött ki

-          Betti gyere az orvos….-kezdte de én gyorsan leintettem és eltátogtam neki, hogy Harry van a vonalban – Oh bocsi nem tudtam

-          Orvos? -kérdezett rá rögtön

-          Semmi, nem kell aggódnod -hadartam

-          Betti! Ismerlek! Miért van ott orvos? -hangja megkeményedett és tudtam, hogy nem fogom tudni lerázni

-          Figyelj, most bemegyek de utána felhívlak és elmagyarázok minden rendben? -álltam fel a földről közben

-          Rendben, de ha nem hívsz esküszöm odamegyek! -fenyegetett meg

-          Harry kérlek! -sóhajtottam

-          Várom a hívásod szépségem -mondta

-          Hívlak -nyomtam ki

Szegény Vic csak állt előttem bűnbánó tekintettel

-          Ne haragudj, nem tudtam, hogy vele beszélsz -szabadkozott

-          Ugyan már ne butáskodj, nem tudhattad -öleltem meg

Belépve a szobába az orvost az asztalnál ülve találtuk.

-          Nos doktor, mi baja? -kérdezte Paul

-          Nehéz dolog, egyelőre megfigyelés alatt tartanám a hölgyet, mert jelenleg influenzának tűnik, de a maláriát se zárnám ki. Igaz önök megkapták az oltóanyagot és nem gyerekek már, de ahogy értesültem sok olyan helyen jártak, ahol maláriás betegek voltak. Ilyen esetben magasabb a fertőzés lehetősége, mivel a szúnyogok nagyobb százalékban hordozzák magukban a betegséget -magyarázta

-          Ha mégis malária akkor mi a teendő? -kérdezte Patrick

-          Akkor meg kell kapnia az ellenanyagot és itt kellene maradnia amíg teljesen fel nem épül -csukta be a táskáját

-          Már csak egy kérdés, ez mikor derül ki pontosan? -kérdezte remegő hangon Vic

-          Pár napon belül ez eldől, minden nap kijövök megvizsgálni a beteget és akkor meglátjuk. Ha kis szerencséje van akkor csak influenza. Nos akkor én megyek és holnap reggel jövök. Viszontlátásra -köszönt el

-          Kikísérem -mondta Paul és ahogy becsukódott az ajtó mögöttük mindenki döbbenten nézett utánuk

-          Ezt nem tudom elhinni. Komolyan ez már valami nagyon durva kicseszés a karmától, hogy velünk mindig történik valami -fakadt ki Caroline

-          Azért ne ess előre kétségbe lehet, hogy nem malária. Majd, ha bebizonyosodik pánikolhatsz -mondta Patrick

A lányok rám néztek, de én csak megráztam a fejem. Képtelen lettem volna bármit is mondani annyira sokkolt, amit az orvos mondott. Valahol egyetértettem Caroline kijelentésével, hogy minket direkt szivat a sors. Bementünk Lauren-hez, de mélyen aludt így hagytuk pihenni. Megbeszéltük, hogy felváltva maradunk mellette és nem hagyjuk magára. Patrick magára vállalta, hogy első lesz, minket pedig elzavart pihenni. A szobámba érve kiültem az erkélyre és ahogy ígértem hívtam Harry-t. Az első csörgésre felvette a telefont. El tudtam képzelni mikre gondolhatott már közben.

-          Szia – szinte nem ismertem a saját hangomra olyan rekedtnek tűnt

-          Szia, hallgatlak -mondta

Elmeséltem neki mindent, ami Laruen-el történt és megígértettem vele, hogy nem szól a fiúknak. Nagy nehezen, hosszas győzködés után végül belement.

-          De mi a biztosíték arra, hogy ti nem lesztek betegek? -aggodalmaskodott

-          Semmi Harry. Viszont nem hiszem, hogy ez bekövetkezhet. Ráadásul a menedzsmentet ismerve, lehet ezek után egyikünket se enged sehova. Amit akartak anyagot a Red Nose felvette szerintem, mi már csak a saját döntésünkből voltunk itt, mert két hetet vállaltunk. Viszont így, hogy Lauren beteg nem mehetünk sehova amíg meg nem gyógyul -döntöttem a falnak a fejem.

-          Egy valamit kérek tőled, vigyázz magadra. Nem bírnám ki, ha bármi történne veled -mondta

-          Harry ne aggódj nem lesz semmi bajom, és Lauren is hamarosan meggyógyul -nyugtattam

-          Remélem. El se tudom képzelni Zayn miként reagál majd, ha megtudja mégis valahogy. Az Isten se fogja megállítani, hogy ne menjen oda -jósolta

-          Azon ráérünk agyalni akkor, ha ez bekövetkezik. Csak kérlek legalább addig próbáld titokban tartani, amíg be nem bizonyosodik, hogy ténylegesen mi van. -kértem

-          Nem fogok szólni neki ne aggódj -ígérte

-          Köszönöm Harry -hunytam le a szemem és úgy éreztem ott a földön ülve alszom el

-          Pihenj szépségem, reggel majd hívlak -mondta, de a tudatomig csak a hangjának nyugtató dallama jutott el

-          Rendben. Szeretlek Harry -mondtam

-          Nagyon szeretlek én is -mondta

Nagy nehezen elváltunk egymástól és utána már csak arra volt erőm, hogy ruhástól az ágyra dőljek. Még félálomban hallottam, hogy csörög a telefonom, de az álom elnyomott végül.

2017. január 23., hétfő

Moments - IV. évad 48. rész






* Fél évvel később * 

Gyakorlott mozdulatokkal pakoltam a bőröndőmbe, igyekeztem semmit nem otthon felejteni tekintettel arra, hogy messze megyünk és nem egy-két napra. Még egyszer végignéztem a bőrönd tartalmát aután becipzároztam és a másik mellé tettem ami az ajtónál volt. Hátrasimítottam rakoncátlan tincsimet és az ablakhoz sétáltam. Esős napra ébredt London és ez a hangulat jól tükrözte a bennem lévő érzéseket. Nagyot sóhajtottam és ránéztem az órámra, Simon azt ígérte, hogy délután 2-re küldi értem a kocsit ami a reptérre visz majd. A többiek majd a fiúktól jönnek ha jól tudtam így egyedül nekem kellett kocsit szervezni. Fél 2 volt. Felkaptam a Red Nose Day piros orrát és leültem a kanapéra. Mostanában egyre kevesebb alkalommal pörgetem magamban végig az elmúlt hónapok történéseit. A baba, a készületek, a bejelentés, a vetélés és az elválás. Próbaltam nem gondolni ezekre de nem ment, hiszen minden olyan friss volt még. Ahogy behunytam a szemem rögtön lepörögtek az események ezredjére is. Annyira örültünk a picinek, hogy szülők leszünk még akkor is ha Harry fiatal is lett volna ehhez. Vigyáztam, hogy ne legyen semmi baja a picinek, hogy véletlenül se menjen el, konkrétam burokban éltem. De nem bántam ha ezzel megmenthettem volna a picit. De nem sikerült. Elvetéltem végül. Ahogy az várható volt mindenkit megviselt. De legjobban Harry-t. Teljesem beleélte magát abba, hogy apa lesz. Egyik este annyira besokkalt, hogy minden baba holmit összepakolt és elvitte egy kórháznak. Akárhányszor rám nézett láttam a szemében, hogy csak újra és újra a dolgokra emlékeztetem. Így másfél hónapnyi szenvedés után eljöttem. Nem, nem szakítottunk de együtt nem ment a feldolgozás. És Harry se tarott vissza. Ezután vettem egy lakást Simon segítségével Londonban és lassan visszarázódtam a banda életébe. Koncertekre mentem, videót forgattunk és most végre eljutunk Ghánába ahova már korábban terveztük, hogy megyünk a Red Nose Day jótékonysági szervezet által. Erre készülödtem. Két hét Ghánában, reméltem segít. Harry-vel persze tarottuk a kapcsolatot, minden nap beszéltünk többször is. A fiúkkal épp turnézni indultak Amerikába. Néha úgy köszönt el, hogy azt mondta "szeretlek" és ez mindig jó érzéssel töltött el. Talán nem is olyan sokára ismét egymásra találunk, és lehet hülyeség az egész de nekünk jót tett. Vissza kellett rázódnunk a hétköznapjainkba. 

Gondolatmenetemből a telefonom zökkentett ki. Simon írt, hogy a ház előtt van a kocsival. Gyorsan felkaptam magamra a kabátom és a bőröndöket magam után húzva kiléptem a lakásból. Semmi elegáns cuccot nem raktam el, csak laza ruhákat. Az előtérbe lépve nagy meglepetésemre Patrick állt. Egy pillanatra megtorpantam és nem tudtam mit tegyek. Zavartságomat látva elmosolyodott és hozzám lépett elvéve az egyik bőröndöm.

- Csukd be a szád, mert berepül a légy - nevetett

- Hát te? -nyögtem ki

- Én is örülök, hogy újra láhatlak, igen te is hiányoztál -nevetett tovább rajtam

- Komolyan mit csinalsz itt? -kérdeztem

- Megyek veletek Ghánába -mondta és a kijárat fele terelt

- Tessék? - szökött magasba a szemöldököm

- Ennyire ne örülj. Viccen kívül szeretnénk a fiúkkal mi is segíteni. Nyugi nem azért megyek hogy zaklassalak -tette fel a kezét

- Azt egy percig se gondoltam -néztem rá

- Akkor jó. Viszont akkor ne nézz úgy rám, mintha szellem lennék. Mosolyogj van pár rajongó odakint -kacsintott

Nagyot sóhajtottam és kilépve az ajtón integettem a rajongóknak, szegények teljesen el voltak áva. Patrick segített tartani az esernyőt én pedig mindenkinek adtam aláíráat, ölelést, fotót készítettem majd beugrottunk a kocsiba Simon mellé.

- Megvagytok? -nézett ránk

- Kissé vizesen de nem haltunk meg -rázta meg a haját Patrick

- Ezt muszáj ilyen kis zárt térben tenned? -kérdeztem 

- Most hogy így kérded, igen -majd ismét megrázta a fejét, ezúttal felém irányítva 

- Köszi. Ha véletlen Ghánában hagyjuk kiakadsz? -kérdeztem Simont

- Tedd fel akkor másik gépre. Ne hagyd el -nézett fel a teledonjából

- Megoldható -bólintottam

Kinéztem az ablakon és arra gondoltam Harry mit csinálhat éppen. A következő percbe rezgett a telefonom és láttam, hogy tőle jött sms.

" Vigyázz magadra szépségem, nehogy bármi bajod legyen. Várlak haza. Szeretlek. H xx"

Elmosolyodtam és gyorsan visszapötyögtem neki

"Vigyázni fogok, de te is. Ha várni fogsz két hét után is, akkor hazatérek hozzád. Dettó. Szeretlek. Betti"

- Minden rendben veletek? -kérdezte Patrick

- Megleszünk -néztem fel rá

- Azt ugye tudod, hogy kb senki se érti, miért vagytok külön? -fordult felém

- Tudom, de nem baj. Ezek a mi érzéseink, elég ha mi értjük -mosolyogtam rá

- Akkor jó. Legalább ti értitek -paskolta meg a kezem

Nagyot sóhajtottam és csak reméltem, hogy tényleg tudjuk. 

A reptérre érkezve jó pár fotós és rajongó fogadott minket. Amíg a többieket vártuk elfoglaltam magam a rajongókkal. Kb negyed óra múlva mindenki befutott és feltereltek minket a repülőre. Ahol persze nem úsztam meg, a lányok kérdéseit sem.

- Harry-vel beszéltek még? -kérdezte Vic

- Igen, minden nap -válaszoltam

- És arról is beszéltetek, hogy meddig csinaljátok még ezt? -ült le mellém Lauren 

- Azt hiszem ezt feleslegesen magyaráznám úgyse értenétek meg. Ezek a mi érzéseink, senki nem értheti -fordítottam el a fejem

- Lányok hagyjátok békén -szólt közbe Caroline

- De mi csak...-kezdte Lauren

- Semmi de. Mindenki másként dolgozza fel a dolgokat. Ha nekik ez segít ne piszkáljátok -szorította meg a vállam

- Köszönöm -fogtam meg a kezét

- Mi csak aggódunk -vettette közbe Vic

- Tudom és hálás vagyok érte. De nem kell -néztem a többiekre

- Rendben. Mindig melletted leszünk ezt ne feledd -öleltek meg

Simon és Patrick csak mosolyogva figyelt minket a túlsó oldalról.


* Patrick szemszöge *


- Rendben lesznek? -kérdeztem Simont

- Igen. Nekik a szerelmük olyan különleges és olyan sok mindenen mentek keresztül. A baba után meg kell találniuk a boldogságot, a szerelmet, a hiányt és a vágyat a másikban. Újra magukra kell koncentrálniuk a baba helyett. Fiatalok és sok gyerekük lehet még -nézett Bettire

- Remélem igazad lesz. Bár nem engem választott a barátjaként mellette szeretnék lenni, és támogatni amiben tudom -dőltem hátra

- Ezért is hiszem el, hogy igazán szereted. Köszönöm, hogy vagy neki. Sokat segíthet még neki a jelenléted -nézett vissza rám

- Megteszem amit tudok -ígértem

- Ebben nem kételkedem. -hagyott ott a gondolataimmal


* Harry szemszöge *


Némán feküdtem a szállodai szobámban és a plafonra meredtem. Egyedül Paul-al ketten utaztunk előre New Yorkba, a többiek csak később érkeznek, mert kikísérték a lányokat a reptérre. Oda szerettem volna menni, de nem tudtam megtenni. Nem akartam mindent összezavarni az utazás napján. Ezért inkább egy sms-t írtam neki és melegséggel töltött el, hogy azt ígérte hazajön hozzám és az még inkább, hogy azt írta szeret. Mert én sose lennék képes arra, hogy ne szeressem. Ő a mindenem és a baba elvesztése mindkettőnket megviselt. Nem találtam a helyem utána, de mostmár kezdek rendbe jönni. Hihetetlen erő volt benne, hogy ezt a lépést megtette és szégyenlem magam, hogy nem tartottam vissza. De úgy éreztem az, hogy nem tudtam eleinte feldolgozni a történteket, az őt is megmérgezné. Ezt pedig nem akartam. Tudtam, hogy jó helyen van hiszen hazautazott a szüleihez egy hétre és ott is folyamatosan tarottuk a kapcsolatot. Néha esténként a telefonba énekeltem neki, vagy egyszerűen a napomról meséltem neki és érthetetlen módon ez is megnyugtatta őt. Ahogy engem az ő hangja. Egymás gyógyszerri voltunk...távolról. De mostmár úgy érzem, hogy több időt nem akarok elvesztegetni nélküle. Egy család leszünk, 2-3 gyerekkel és ez az egész egy rossz álom lesz.

El se hiszitek mekkorát tévedtem....akkor még nem sejtettem mit hoz a jövő.


_______________________________

ui: Nagyon nagyon sajnálom tényleg, hogy ilyen ritkán hozok részt, de őszintén bevallva, amellett, hogy sokat dolgozom ihletem sincs néha. Sokat agyaltam, hogy miként és merre folytassam a történetet, és egy kicsit féltem elvinni ebbe az irányba a dolgokat, de ez volt az amit igazából kigondoltam. Remélem azért tetszeni fog Nektek a rész. ❤
Új részt illetően nem ígérnék már semmit, mert nem szeretnék csalódást okozni. Igyekszem ezt megígérem. Köszönöm Nektek.